Úgy érdemes élni, hogy ha egyszer lepereg majd előttünk életünk filmje, ne unatkozzunk (vagy ne akarjunk felháborodva kimenni a moziból). Ez a graffiti tökéletesen kifejezi azt, hogy milyen nagy szükségünk van az élményekre, kalandokra, különleges pillanatokra. Aki élményt ad ajándékba, olyan tartós dolgot ad, ami nem használódik el vagy veszíti értelmét néhány év alatt. És persze az sem mellékes, hogy a legtöbb esetben elkísérhetjük az ünnepeltet, amikor igénybe veszi az ajándékát, így magunknak is múlhatatlan pillanatokat szerezhetünk vele. Élmény ajándékaink kínálatát úgy állítottuk össze, hogy kor és temperamentum szerint mindenkinek lehessen közöttünk vonzót találni. Akár az extrém túrázás, akár a járművek szerelmese valaki, akár romantikus-történelmi az érdeklődése, akár a maffiasztorikat vagy krimiket szereti, garantált, hogy jól fog szórakozni.
A mai szép vasárnap délelőtt barátainkkal részt vettünk Mátrafüreden Hering Tamás európa bajnok által irányított kutyafogat túrán. Megtapasztalhattuk az ember és kutyák közötti összhangot. Sokat tanultunk Tamás magyarázataiból, megcsodálhattuk a tavaszi erdőt és tájat. A kutyák és edzőjük nagyon barátságosak voltak. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánljuk ezt a klassz programot!
Az ajándék ötletek nőknek kategóriánkba kifejezetten azokat az egyedi termékeket szedtük egy csokorba, amikkel szinte bármely hölgyet levehetsz a lábáról. Azzal már tökéletes döntést hoztál, hogy nem szokványos parfüm, táska vagy egyéb ismert dologgal szeretnéd meglepni barátnődet, feleségedet vagy női ismerőseidet. Biztosra vesszük, hogy a több mint száz speciális termék közül Te is megtalálod a leginkább párodhoz illő darabot és ezekkel a női ajándékokkal örömet szerzel majd.
Tudod miből keletkezett az élmény szó? Él-mény, azaz élet, életben levés (a -mény a régi magyar nyelvben gyakori főnévképző volt, ma már ritkább, de azért találkozhatunk még vele). Tehát az ember akkor él, amikor élményekben van része, és ha utólag visszagondolunk a Földön töltött időnkre, ezeket az „élet-ségeket” fogjuk lepergetni magunka előtt. Az egyik legszebb ajándék, amit szülinapra adhatsz, az élmény, hiszen nem tárgyi értéket képvisel, hanem annál sokkal többet: érzelmek széles skáláját, emberi kapcsolódásokat, együttműködést, az ember saját erejének és/vagy ügyességének, kitartásának megtapasztalását, a természet csodálatos erejével való szembesülést stb.. Mi garantálja, hogy egy valahova tartó néhány napos utazás, kirándulás élménnyé válik? Az, hogy olyan eszközöket állítunk az utazók szolgálatába, amelyekkel nem találkoznak minden nap. A segway (tudod-e mi az?), a quad, az airboard olyan friss fejlesztéseket képviselnek a közlekedési eszközök és sportszerek területén, hogy keveseknek adatott meg a kipróbálás lehetősége. Légy az első között, vagy küldd el akit szeretsz! Kevésbé nagy újdonság, de a hangulat varázsával él az e-bringás, oldtimeres, monsterbike-os és monsterrolleres túra. Gyalog pedig felidézhetitek a hócsatázás gyermekkorunkba visszarepítő élményét a Mátrában! Álmodtál már arról, hogy egy film hőse legyél? Gondoltál már arra, milyen lenne egy társasjáték figurájaként küzdeni a győzelemért? A kettő együtt valósíthatod meg élő társasjátékainkkal, életre szóló élményt szerezve ezzel egy egész baráti társaságnak. Érdeklődésetektől függően eredhettek a Mátranováki Fanyűvő, Drakula, Hasfelmetsző Jack vagy da Vinci nyomába, autentikus környezetben, profi játékfeltételek között.
Emiatt ha nem tudod, hogy mi illene az ünnepelthez, de mégis valamilyen humoros születésnapi ajándékkal szeretnél kitűnni a nagy napon, azt javasoljuk, hogy olyan tárgyakat vagy kiegészítőket válassz, melyek humoros feliratai, vicces kialakításuk vagy egyedi megtervezésük pozitív élményt ad majd szerettednek. Szerencsére igen nagy választékkal rendelkezünk már, így biztosan Neked is sikerülni fog kiválasztani azt a születésnapi ajándékot, melynek nemcsak örülni fog, de egyben emlékezetes pillanat is marad az ünnepelt számára. Érdemes gyakran végignézned online kínálatunkat, hiszen egyaránt érkeznek humoros, csipkelődő, stílusos és persze erotikus humorral megtűzdelt születésnapi ajándékok is online kínálatunkba. Használd ki az aktuális akcióinkat, és szezonális leárazásainkat, hogy még kedvezőbb áron tudd megrendelni azokat a születésnapi ajándékokat, melyekkel igazán fel tudod majd dobni az ünneplést.

A szárazföldi és a vízi limuzin exkluzív módját kínálja a programhelyszín megközelítésnek, de a romantikus vacsora a Dunán szintén azonnal mosolyt csal a kedves arcára. Ha partnere mindig is romantikus piknikre vágyott a Gellért-hegy oldalában, ez sem megvalósíthatatlan álom. A pikáns élmények kedvelőinek a rúdtánc tanfolyam is jó választás lehet, hogy a tanultakat a hálószobában kamatoztathassa majd a megajándékozott. Az ajándék ötletek nőknek nem nélkülözik a különlegességet és az exkluzivitás semmihez sem fogható erejét sem. 
Számtalan ajándék nőknek, egy helyen? Ez lehetséges? Igen! Ha eddig komoly gondban voltál, amikor ajándékozásra került a sor, akkor most itt a megoldás. Görgesd le termékpalettánk, direkt hölgyekre specializált listáját, és meglátod, hogy lehetetlen nincsen… Az ötletesség, a kreativitásod kiváló segítőid lehetnek akkor, ha nem csak egyszerűen le akarod tudni, az ajándékozás feladatát, hanem szeretnéd emlékezetessé varázsolni az átadás pillanatát. Több módon is megközelítheted a „tökéletes ajándék” témáját. Egyrészt alapul választhatod a humort, a mókás ötleteket. Ha az ajándék nőknek kellően mozgatja a rekeszizmokat, akkor a siker előre borítékolható. Másrészt apellálhatsz a praktikumra. A hölgyek szeretik előnyben részesíteni azokat a kiegészítőket, kellékeket, melyek kellően hasznosak a számukra. Harmadrészt pedig az esztétikai jegyek karakterét kiemelve, célkeresztbe állíthatod a szépséget, a kellemet. A trendi ékszereknek, kiegészítőknek a kedveltsége méltán olyan kiemelkedő.
Az ajándékozás lehetőséget ad arra, hogy ne csak örömmel töltsd el, hanem nevetésre is sarkald az ünnepeltet. Legyen szó egy születésnapról vagy akár egy házasságkötésről, csempéssz egy kis vidámságot, izgalmat a monoton hétköznapok közé. Lehet fiatal vagy idősebb korosztály, ne hagyj senkit mosoly nélkül, ajándékozz jókedvet! Válassz vicces, mókás termékeink közül és tedd még vidámabbá a karácsonyt, a születésnapot vagy az évfordulót!
Párnára gondoltál, esetleg bögrére? Túlságosan egyszerűnek véled őket, de mégis úgy érzed, hogy jók lennének? Nézd meg a készletünkben szereplő kreativitással átitatott lehetőségeket. Az unikornis vagy halpárna, esetleg a hőre változó bögre biztos, hogy nem generál csalódottságot sem benned, sem a meglepni kívánt félben. Vagyis némi ötletességgel a legegyszerűbb alternatívák is utánozhatatlanná varázsolhatók. A humor is kiváló fűszer. Ha az ünnepeltről köztudott, hogy nemcsak szereti, hanem érti is a viccet, akkor nincs más hátra, mint ugrás a rekeszizmokat remegtető terméktengerbe. A tökéletes születésnapi ajándék ötletek évtizedekre szólnak! Azok a helyzetre szabott, éppen ezért telitalálatos ajándékok, melyek nemcsak ötletesek, hanem kellően személyesek nemcsak az átadás pillanatát varázsolhatják különlegessé, hanem a használat minden egyes, jövőbeli percét felejthetetlenné.
Összeválogattuk kínálatunkból a legötletesebb, legpraktikusabb és legérdekesebb ajádnék ötleteket, amivel meglephet egy férfit. Legyen szó akár születésnapról, névnapról, évfordulóról, karácsonyról, ballagásról vagy más jeles alkalomról kínálatunkban biztosan megtalálja azt az ajándékot, amivel még szebbé teheti az ünnepet. A férfiak szeretik az okos és többfunkciós kütyüket, ezért az elegáns és stílusos megjelenésű Quazar termékek remek választás számukra, legyen szó akár munkáról vagy kikapcsolódásról.
Hiszen az az ajándék, ami személyre szól, ami tényleg egyedi és valóban telitalálat, az egy életre emlékezetessé teszi az átadás pillanatát. Akár apróságban is gondolkodhatsz, ha abban egyeztek meg, hogy nem kerekítetek túlságosan nagy feneket az eseménynek. Egy szeretlek vagy köszönöm, esetleg feliratos csokoládé igazi édes meglepetés. Olyan figyelmesség, ami még az édesség iránti sóvárgásnak sem esik áldozatul. Beszédes, kedves.

Persze vannak kivételek, ám ahhoz, hogy valami telitalálatos meglepetéssel rukkolj elő ismerned kell a másik felet. Tudnod kell, hogy minek örül, és milyen dolgokért rajong. Ha ezekkel tisztában vagy akkor már egyenes út vezet a sikeres örömszerzéshez. Az egyedi ajándék ötletek sosem okoznak csalódást! Összegezve az egyediségben rejlik a lényeg. A kínálatunkban olyan termékek közül válogathatsz, melyek maximálisan megismételhetetlenek, és amelyek nem néznek rád vissza minden bolt kirakatából. Neked nem kell az ötleteken törnöd a fejedet, csupán egyetlen dolgod marad: válogatni webáruházunk termékpalettájának tagjai közül: elképzeléseidnek, ízlésednek megfelelően. A tökéletes ár/érték aránynak hála úgy válthatod valóra ajándékozási álmaidat, hogy nem kell feláldoznod félretett, féltve őrizgetett pénzedet. Soroljuk még az előnyöket?
Emiatt ha nem tudod, hogy mi illene az ünnepelthez, de mégis valamilyen humoros születésnapi ajándékkal szeretnél kitűnni a nagy napon, azt javasoljuk, hogy olyan tárgyakat vagy kiegészítőket válassz, melyek humoros feliratai, vicces kialakításuk vagy egyedi megtervezésük pozitív élményt ad majd szerettednek. Szerencsére igen nagy választékkal rendelkezünk már, így biztosan Neked is sikerülni fog kiválasztani azt a születésnapi ajándékot, melynek nemcsak örülni fog, de egyben emlékezetes pillanat is marad az ünnepelt számára. Érdemes gyakran végignézned online kínálatunkat, hiszen egyaránt érkeznek humoros, csipkelődő, stílusos és persze erotikus humorral megtűzdelt születésnapi ajándékok is online kínálatunkba. Használd ki az aktuális akcióinkat, és szezonális leárazásainkat, hogy még kedvezőbb áron tudd megrendelni azokat a születésnapi ajándékokat, melyekkel igazán fel tudod majd dobni az ünneplést.
Vagy most a legjobb elküldeni egy kellemes és nyugodt hétvégére, netán most próbálhatja ki az autóversenyzést, vagy a lövést, esetleg repüljön most a levegőbe. Próbálják ki együtt az extrém sportokat, vagy csempésszék vissza most a romantikát a kapcsolatba és játszanak az erotikus társasjátékokkal. Felsorolunk 10 extra ajándékot, amivel meglepheti kedvesét, unalomról szó sem lehet a születésnapokon.

A rendeléseket minden nap feldolgozzuk és becsomagoljuk. Munkanapokon a 11 óráig beérkező megrendeléseket még aznap átadjuk a szállító cégeknek. A GLS futárszolgálat másnap kézbesíti a csomagot, kiszállítja az átvevőpontjaira, valamint a FOXPOST csomagautomatákba kerül. A Pick Pack Pont budapesti cím esetén 1-2, míg vidéki átvevőpont esetén 2-3 munkanap alatt kézbesíti a csomagokat. Átvevőpontunkon az esetek döntő többségében akár azonnal átvehetőek a termékek, mivel a termékek többsége ott is megtalálhatóak, de hasonlóan a szállításhoz, a 11 óráig leadott megrendeléseket még aznap átszállítjuk oda és általában 15 óra után már átvehetőek.


Szerencsére az emberek nem egyformák, ezért aztán ajándék vásárláskor sem szabad ezt az alap dolgot elfelejteni. Egy elegánsan öltözködő férfinak, üzletember esetében talán teljesen magától  értetődő dolog, hogy szülinapi ajándéknak egy sokadik inget vagy nyakkendőt vásárolunk, esetleg kedvenc italával lepjük meg. Azonban véleményünk szerint ideje félre tenni ezeket a bevett szokásokat ugyanis olykor előhúzhatunk a vicces ajándékok tarsolyából valami humoros dolgot is. Történetesen, ha barátod él-hal a nemes Whiskykért, ne elégedj meg csupán egy üveg ital megvásárlásával! Lepd meg egy szett Whisky hűtő tölténnyel ami nem csak egyedi ajándék ötlet, de még igen jótékony hatása is van a méregdrága ital fogyasztásakor, ugyanis a Whiskyt csupán hűti és ellentétben a jégkockával, soha nem fogja felvizezni. Persze vannak még ettől sokkal elvetemültebb termékek is a vicces ajándékok kategóriánkban. Tételezzük fel, hogy párod képes akár majd egy órán keresztül a WC-n trónolni. Egy ilyen férfinak nem is adhatnál találóbb ajándékot egy WC Golf Szettnél. Egy ilyen szettel mindig elütheti az unalmas perceket, melyet az illemhelységen kell töltenie.
Tudod miből keletkezett az élmény szó? Él-mény, azaz élet, életben levés (a -mény a régi magyar nyelvben gyakori főnévképző volt, ma már ritkább, de azért találkozhatunk még vele). Tehát az ember akkor él, amikor élményekben van része, és ha utólag visszagondolunk a Földön töltött időnkre, ezeket az „élet-ségeket” fogjuk lepergetni magunka előtt. Az egyik legszebb ajándék, amit szülinapra adhatsz, az élmény, hiszen nem tárgyi értéket képvisel, hanem annál sokkal többet: érzelmek széles skáláját, emberi kapcsolódásokat, együttműködést, az ember saját erejének és/vagy ügyességének, kitartásának megtapasztalását, a természet csodálatos erejével való szembesülést stb.. Mi garantálja, hogy egy valahova tartó néhány napos utazás, kirándulás élménnyé válik? Az, hogy olyan eszközöket állítunk az utazók szolgálatába, amelyekkel nem találkoznak minden nap. A segway (tudod-e mi az?), a quad, az airboard olyan friss fejlesztéseket képviselnek a közlekedési eszközök és sportszerek területén, hogy keveseknek adatott meg a kipróbálás lehetősége. Légy az első között, vagy küldd el akit szeretsz! Kevésbé nagy újdonság, de a hangulat varázsával él az e-bringás, oldtimeres, monsterbike-os és monsterrolleres túra. Gyalog pedig felidézhetitek a hócsatázás gyermekkorunkba visszarepítő élményét a Mátrában! Álmodtál már arról, hogy egy film hőse legyél? Gondoltál már arra, milyen lenne egy társasjáték figurájaként küzdeni a győzelemért? A kettő együtt valósíthatod meg élő társasjátékainkkal, életre szóló élményt szerezve ezzel egy egész baráti társaságnak. Érdeklődésetektől függően eredhettek a Mátranováki Fanyűvő, Drakula, Hasfelmetsző Jack vagy da Vinci nyomába, autentikus környezetben, profi játékfeltételek között.
Odavan a barbecue-zásért? Egész nap szerelni szeret? Imád túrázni a hegyekben? Zsákolj be neki egy hasznos készletet a hobbijából, mert a férfinak nem hobbija, hanem szenvedélye szokott lenni és ez gyakran már a megszállottsággal határos. Ha tudod, mi a hobbija, keress rá és nézd meg, milyen férfias készletek vannak raktáron – ha viszont nem mernél beleválasztani ilyenbe, akkor egy klassz és minőségi bőrtokot is vehetsz a dolgainak.
Ha ezer forint alatti meglepetéssel kedveskedne egy szerettének az élmény ajándékba akkor is kiváló választás, hiszen nem ritkák a pár száz forintos, de remek szórakozási lehetőségek. Ha pedig egy jelentősebb kaliberű élményajándékot keres, akkor is jó helyen jár a napiakciok.hu weboldalán, hiszen akár sétarepülésre is remek kedvezményeket biztosítunk, vagy más prémium programokra.
×